Aszófő

Aszófő


Megye: Veszprém
Kistérség: Balatonfüredi
Kistérség székhelye: Balatonfüred
Terület: 832 hektár




Aszófő történelme


Tihany felől közeledve a település templomtornya már messziről jelzi a falut. A dombok ölelésében fekvő Aszófő már a római időkben is lakott volt. Az Aszófő név száraz völgyet jelent. Első említése 1093 – ból származik, a tihanyi apátság birtokaként említik „Azzofeu” néven. A településen áthaladó Séd, vagy más néven Vékény-patak egykori malmainak kereke még látható.

A település első számú látnivalója a Vörösmáli pince-présház sor, mely műemléki védelem alatt áll, a 19. század végén épült. A pincesor vasút és az Aszófőt Balatonfüreddel összekötő felső út között a Vörösmáli dűlőn található. Az épületek présházból és az ebből nyíló, részben földbe épült dongaboltozatos pincéből állnak, melyek máig megőrizték eredeti küllemüket.

A település központjában található a 19. századi klasszicista stílusú Szent László Római Katolikus Templom.

A vasútállomásról délre a Balaton-parti nádasokkal körülvett természetvédelmi terület közelében találjuk a 13. századi román stílusú templomromot.



Aszófő képekben


     


Szomszédos települések:


Aszófő  (megtekint)
Balatonakali  (megtekint)
Balatonfüred  (megtekint)
Balatonszepezd  (megtekint)
Balatonudvari  (megtekint)
Csopak  (megtekint)
Monoszló  (megtekint)
Örvényes  (megtekint)
Paloznak  (megtekint)
Pécsely  (megtekint)
Tihany  (megtekint)
Vászoly  (megtekint)
Zánka  (megtekint)


Szállások a településen:



Szállások a szomszédos településeken:


Bruckner Villa Apartmanház (megtekint)
Pastel Guest House (megtekint)